Bűvös kocka, avagy hogyan védhette a világ egyik legjobb találmányát a világ egyik leggyengébb szabadalma?

A bűvös kockát Rubik Ernő 1974-ben találta fel, az akkori szocialista párt regnálása idején. Bátran nevezhetjük a kockát az innováció állatorvosi lovának: az összes hibát elkövették vele kapcsolatban. Aki végig követi a kocka történetét, az pontos képet kap a „virágzó szoc’alizmus” gazdasági működéséről, akkor is, ha éppen a Marsról jött. Ehhez nem kell más, mint elolvasni Mezei András kiváló könyvét: „Magyar kocka avagy Még mindig ilyen gazdagok vagyunk?” (Magvető Kiadó, 1984).

Rámosolygott a szerencsétlenség

A történet egyetlen pozitív hőse maga a feltaláló, Rubik Ernő, illetve két külföldi magyar, akik felismerték és haszonélvezőként felkarolták a találmányt. A vállalati/szövetkezeti, hatósági szereplők a szocialista kényszerpályán, az akkori szokás szerint gurították, ami kocka, és lihegve cipelték, ami kerek. „Rájuk mosolygott a szerencsétlenség” írta Mezei András, aki könyvében keresi kérdéseire a választ: Hogyan lehet, hogy utolsóként jövünk ki a forgóajtón, amikor elsőként mentünk be? Hogyan lehet, hogy a kocka, amin oly sokan meggazdagodtak, tönkretette a magyar gyártó-céget? Igaz-e, hogy nagy árat fizetünk azért, mert nem rendelkezünk kellő szellemi tulajdonvédelmi kultúrával?

A szabadalmakkal kapcsolatos kommunikáció sohasem volt tökéletes. Bár akkor még legalább nem tették hozzáférhetővé a szabadalmi titkokat a szabadalmi hivatalban, mint a mostani botrány során, amelyet az MSZTE leplezett le. De még emlékezhetünk a korabeli pletykákra, melyek szerint a bűvös kockát elfelejtették Hong Kongban levédeni, ezért onnan elárasztották a világot. Ez a kósza hír többszörösen is téves. Egyrészt a szabadalmi oltalom nemcsak a gyártásra, hanem a forgalmazásra, használatra is kiterjed, ezért csak Hong Kongot lehetett volna elárasztani. Másrészt a kockát valójában csak Magyarországon szabadalmaztatták, ott is elég rosszul (utóbb Belgiumban próbáltak egy gyenge oltalmat szerezni).

A kétkedőknek meg kell, hogy ismételjem: a kockát, mint találmányt külföldön sehol sem védték le, az a magyar szabadalmi bejelentés közzétételétől, azaz 1976. október 28-tól közkincsnek számított külföldön. Ennyire dilettáns volt az akkori rendszer, amelynek hibáiból még most is tanulhatunk. Ezek után valóságos csoda, hogy a kockát a világ egy része Magyarországhoz és Rubik Ernőhöz köti. Csupán a szerencsének köszönhetően szerzett az ország hírnevet, és némi dollárbevételt, Rubik Ernő pedig a 120 millió eladott kocka egyharmada után kaphatott kockánként némi licencdíjat – ha hinni lehet a számoknak.

Hogyan lesz elsőkből utolsó?

Próbáljuk meg rekonstruálni a történet lépéseit. A feltaláló feltalálja a találmányt, és annak rendje és módja szerint felkeresi az akkor elérhető legnagyobb szabadalmi irodát. Az áraktól megrettenve privátban bízza meg az iroda szabadalmi ügyvivőjét, aki valójában nem közvetlen ügyvivői feladatokkal, hanem újdonságkutatással megbízott alkalmazott, és aki közvetlenül az ügyféllel íratja alá a beadványt. Az újdonságkutató gyengén, de levédi Magyarországon a találmányt, és úgy tűnik ezzel letudta feladatát, mivel irodája nem tett érdemi külföldi bejelentést az elsőbbségi évben. Akkor Magyarország még nem volt tagja a PCT-nek, azaz a Nemzetközi Szabadalmi Egyezménynek, így csak országonként lehetett volna külföldi bejelentést tenni. Abban az időben egy magánszemélynek, így Rubik Ernőnek, aki akkor főiskolai tanársegéd volt, általában nem volt annyi pénze, hogy külföldön levédje találmányát.

A feltaláló felkeres egy magyar játékgyártó céget, és belföldi hasznosításra felajánlja találmányát. A cég 1975. 03. 18-án közli, hogy „újításként” elfogadja a találmányt és hasznosítási szerződést fog kötni. Ezután a találmány a főmérnök fiókjában landol. 1975. 12. 01-én Rubik Ernő levélben reklamál, mire szerződést kötnek vele. 1977-ben jelent meg először a kocka a magyar piacon, de akkor még nem fogyott egyáltalán.

Mezei András költői kérdésével még a szocialista cenzorok sem tudtak mit kezdeni: „Az abszolút eredeti, rendkívüli, jól védett, egyedi találmányok áruexportja széles körű reklámozással, a piacok rendszeres ellátásával – nem ez volna a maximális profitszerzési lehetőség egy nyersanyagokban szegény kis ország számára?!”

Mezei András az illetékeseknek is felteszi kérdését: miért nem védték le a találmányt külföldön? Nos, a válaszok elképesztő iparjogvédelmi hozzá nem értést tükröznek. A gyártó cég elnöke arra hivatkozik, hogy a magyar szabadalmi bejelentés hiányosságai miatt megkerülhető lett volna külföldön (vajon ezt honnét sejti, mert valóban így van, de akkor azt is tudhatná, hogy ez javítható). A gyártó cég főmérnöke és a feltaláló szerint az elsőbbségi év lejárta után már nem lehet külföldre szabadalmat bejelenteni. A főmérnök szerint ez az „uniós szabadalom” drága is lett volna. Az említett könyv szerint később a szövetkezet új elnöke úgy nyilatkozik, hogy a „világvédelem” sokba került volna, de „később bejelentettük 50-60 országban” (szegény a védjegyet vélte szabadalomnak).

Hibák és tévedések 

Nyilvánosság

Csak olyan dolgokat lehet szabadalmaztatni, amelyek még nem kerültek nyilvánosságra. Ez alól kivétel az elsőbbségi bejelentés. A Párizsi Uniós Egyezmény alapján, ha egy országban bejelentenek egy szabadalmat, akkor annak elsőbbségével egy évig külföldön is bejelenthető a találmány, akkor is, ha az nyilvánosságra jutott. Így egy külföldi szabadalmi bejelentésnél a magyar elsőbbség valóban csak egy évig vehető igénybe, de ezt egyáltalán nem kötelező igénybe venni, ha a találmány egyébként nem jutott nyilvánosságra! Tekintve, hogy a találmány a főmérnök fiókjában landolt, az nem jutott nyilvánosságra legalábbis a magyar szabadalmi bejelentés közzétételéig (1976. 10. 28.) nem.

Közzététel

A magyar bejelentés szabadalmi ügyvivőjének kérnie kellett volna a közzététel mellőzését, ekkor a találmány – e tekintetben – csak az oltalom megadásának megjelenési napjától, azaz 1977. 12. 31-étől tekinthető nyilvánosságra jutottnak. Ennél talán némileg korábbi a magyar forgalomba hozatal 1977. késő őszi napja, így addig a napig még a találmány bárhol bejelenthető lett volna külföldön. Ma már nincs ilyen lehetőség, de az akkor hatályos szabadalmi törvény (1969.évi II.tv.50.§) megengedte a közzététel – kérelemre történő – mellőzését, és erről illett volna a feltalálót tájékoztatni, illetve egy találmánnyal foglalkozó cégvezetésnek erről alaposabban kellett volna tájékozódnia.

Külföldi oltalom hiánya

A gyártó cég által vélt „uniós szabadalom” nem más, mint az említett Párizsi Uniós Egyezmény alapján az elsőbbség igénylése egy külföldi bejelentésnél. Ez azonban nem feltétele a bejelentésnek, ráadásul nem is lehet „egyben” igénybe venni, hanem egy-egy konkrét országra egyenként kell kérni. Hazánkban a PCT 1980-tól hatályos, így akkor a külföldi szabadalmaztatásra csak országonként volt lehetőség. Tény, hogy az országonkénti szabadalmaztatás sok ország esetén drága, és akkor a kockáról még nyilván nem lehetett sejteni közelgő karrierjét. Azonban biztos vagyok benne, hogy legalább egy pár országban megengedhette volna magának a gyártó cég, hogy levédje a találmányt. Például, ha csak Németországban és az USA-ban megtették volna ezt, már akkor is óriási piac lett volna lefedve. E két ország egy cég számára nem került volna sokba.

Megkerülhető igénypontok

A magyar szabadalmi bejelentésnek jogilag semmi köze nem lett volna a külföldi bejelentésekhez, ezért, ha a gyártó cég úgy vélte, hogy a szabadalmi oltalmi kör gyengén lett megfogalmazva, senki sem gátolta volna meg, hogy kijavítsák a hibát, és a külföldit már jól jelentsék be. Hozzá kell tenni, hogy a magyar elsőbbség igénylése esetén is maradéktalanul kijavíthatók lettek volna az igénypont hibái. Nem csak azért, mert az akkori szabadalmi törvények e tekintetben rugalmasabbak voltak; e javítást ma is meg lehetne tenni. A szabadalmi leírás ugyanis minden lényeges információt tartalmazott, a külföldi igénypont oltalmi körének pedig nem kell egyeznie az elsőbbségi szabadalmi bejelentés oltalmi körével.

Formavédelem

Arra senki sem gondolt időben, hogy design oltalmat is lehetett volna kérni. Az akkor ipari mintának nevezett oltalom 10 évre adhatott volna védelmet a külső megjelenésre, és külföldre ugyanúgy bejelenthető lett volna. Ma már formatervezési oltalomnak nevezzük, és akár 25 évig fenntartható ez a fajta – a szabadalomnál sokkal olcsóbb – külső védelem. Ráadásul a kocka tipikusan olyan termék, amelynél a külső forma védelme is jelentős eredménnyel kecsegtetett volna. Ezt a védelmet elég lett volna az előtt megkérni, mielőtt a kockát végleges alakjával kezdték el forgalmazni

Dilettantizmusból világsiker
E dilettantizmus ellenére, hogy lehetett a kocka mégis világsiker? Egy bécsi magyar matematikusnak kezébe akadt egy bűvös kocka, és nagyon megtetszett neki. Elhatározta, hogy világsikert csinál belőle. Később összefogott egy kis angol cég szintén magyar származású játékmenedzserével, aki a világ egyik legnagyobb játékgyárának ajánlotta be a terméket. Ezután valóban rögtön megindulhatott volna a világkarrier, ha nem a szocializmus 22-es csapdáit kellett volna kerülgetni. Így kerül képbe ismét a gyártó cég, aki nem tud rögtön nagy mennyiségű rendelést teljesíteni, mert a szükséges fejlesztéshez nem kap az akkori Nemzeti Banktól időben fejlesztési hitelt (más magyar cégnek pedig nem akarja kiadni a gyártás egy részét), így kerül a képbe a gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő külkereskedelmi vállalat, aminek először csak púp a hátán a kocka, mert inkább az importhoz ért, mint az exporthoz. Mint talán ismeretes, akkor a külkereskedelem is szocialista monopólium volt.

A nagy amerikai játékgyár a külkereskedelmi céggel 1979 őszén szerződött. Rögtön rendelt következő nyárig félmilliót, őszig további félmilliót. A magyar gyártó cég valóban heroikus módon próbálta a rendelést teljesíteni. Tekintve, hogy az amerikai cég tisztában volt a szabadalmi oltalom hiányával, az egyetlen lehetséges védelmi stratégiát választotta: a védjegyoltalmat. A védjegy nem a terméket védi, hanem piaci versenyeszközként a játék nevét. A játéknak a Rubik-kocka nevet adták (Rubik’s cube), a névhasználatért pedig fizettek a feltalálónak. A másik felmerült név az Inka-kocka volt, ezt a kis angol cég ajánlotta.

Itt szükséges megemlíteni, hogy napjainkban talán elképzelhetetlen lenne ez a megértő magatartás egy kapitalista cég részéről. A két magyar származású közvetítő és a feltaláló iránti lojalitás okozhatta, hogy szerény összeget áldoztak, az akkor még be nem vezetett név használatára, és, hogy a gyártást – a szocializmus útvesztői ellenére – a magyar piacon képzelték el. Az égvilágon senki sem akadályozhatta volna meg őket, ha a jogilag közkincsnek számító kockát elkezdik, például Inka-kocka néven árulni, és magasról tojnak a magyar külkereskedelmi vállalatra és feltalálóra. 

Egyedül a Rubik név és a „Made in Hungary” volt az, amely Magyarországot e tekintetben híressé, a kreatív játékok Mekkájává tette. Az amerikai cég később – a magyar gyártási kapacitás nehézségei miatt (például Távol-Keleti selejt kockát címkéztünk át magyarrá) – a gyártás nagyobb részét már külföldről rendelte. Védelem hiányában nagyon hamar megjelentek az utánzók is. Ekkor már a magyar ár drágának is bizonyult. A magyar vezetők azonban nem csökkentették az árat, mert az export ár a belföldi árhoz volt kötve, a belföldi ár mérséklése viszont csökkentette volna a vezetők prémiumát, amely viszont a belföldi árhoz volt kötve (újabb 22-es csapda).

Sok kicsi sokra megy alapon azért jól járt a feltaláló, és igen jól jártak a közvetítők. Az ország számára azonban maradandó értéket az a gesztus hozott, hogy a közkincs ellenére sokan a világban Magyarországhoz kötötték a kockát. Gondolkozzunk el azon, hogy milyen hasznot hozhatott volna, ha valóban levédték volna a legtöbb országban? De ne bosszankodjunk, inkább legyünk büszkék! A kocka egyszerűségében és variációinak gazdagságában megmutatta a világnak a magyar feltalálók kreativitását.

A Rubik védjegy, illetve a Rubik kocka jogai ma már az angol Seven Towns Ltd.-é, amely cég épp a – Magyarországhoz semmiben sem köthető – Inka kocka nevet javasolta eredendően, és amely most magyarok ellen is hevesen lép fel, ha számukra nem tetsző módon, például az innováció jelképeként használják a kockát. Az angol cég a Legohoz hasonlóan szintén a háromdimenziós védjegyben véli megtalálni a Szent Grált, amíg nem törlik védjegyét. A Seven Towns a színeket is megpróbálta levédeni az EU-ban. Az ügy végül az Európai Unió Törvényszékénél landolt, ahonnan vérző orral kellett távoznia (T-293/10-es ügy).