Honlap és a szerzői jog

 

Sokan vélik úgy, hogy egy weblap tartalmát, megjelenését bárki lenyúlhatja. Nos, a szerzői jog a honlapokat is védi, ráadásul határokon túl is. Persze csak, ha megfelel a szerzői jog általános követelményeinek, azaz eredeti, önálló alkotásnak tekinthető.

Hogyan védhető a honlap tartalma?

Minthogy a szerzői jogi védelem általános jellegű és a szerzőt a mű keletkezésétől fogva megilleti bármilyen külön intézkedés nélkül is, ezért a honlapokon elhelyezett tartalmak(írások, fotók, videók) is a hatálya alá tartoznak. A honlapon való közzétételükhöz a szerző hozzájárulása szükséges. A honlap design-ja képzőművészeti alkotásnak minősül, ezért az külön is védelmet élvez. A honlap, mint egyedi összeállítás gyűjteményes műnek számít, és akkor is megilleti a védelem, ha egyes részei, összetevői egyébként nem részesülhetnének védelemben.

Ki a honlap szerzője?

A honlapon elhelyezett szerzői művek esetében természetesen a mű alkotója a szerző, akinek az engedélye szükséges a mű felhasználásához. Az egész honlapnak, mint gyűjteményes műnek a szerzője a szerkesztő, de az ő jogai persze nem érintik az összeválogatott művek szerzőinek önálló jogait. Az általános gyakorlat szerint a szerkesztő a tartalomszolgáltató.

A honlap designjának, mint számítógépes grafikával létrehozott képzőművészeti alkotásnak a szerzője az arculattervező.

Hogyan lehet megszerezni a szerző engedélyét a mű felhasználásához?

Művészeti alkotások esetén alapvetően kétféleképpen szerezhető meg a szerző hozzájárulása. Az. ún. „nagyjogos” felhasználáskor közvetlenül a szerző gyakorolja a szerzői jogokat és rendelkezik a műről, az egyénileg nem gyakorolható „kisjogos”szerzői jogokat (és jellemzően az ezekhez kapcsolódó jogdíjak nyilvántartását, beszedését) pedig közös jogkezelés útján különböző szerzői jogi szervezetek végzik. A kisjogos jogkezelés körébe tartozik pl. a nyilvános előadás, nyilvánossághoz közvetítés (pl. internetes megjelenés), mechanikai többszörözés (multimédia műben vagy adatbázisban történő felhasználás) engedélyezése is.

Magyarországon külön szervezete van az előadóművészeknek (EJI), a magyar hanglemezkiadóknak (MAHASZ), a filmszerzőknek és előállítóknak (FILMJUS), vizuális művészeknek (HUNGART) és a zeneszerzőknek, íróknak, szövegíróknak (Artisjus). Más közös jogkezelő szervezetekkel kötött kölcsönös képviseleti szerződések alapján az Artisjus szinte a teljes zenei világrepertoárra vonatkozólag adhat engedélyt.

Meg kell jegyezni, a szerzői jog az előadóművészeket is védi, egy előadás esetében nemcsak a mű szerzőjének, hanem az előadóművésznek is szükség lehet az engedélyére!

Mikor kell kikérni az arculattervező engedélyét a honlap tartalmának megváltoztatásához?

A honlapon megjelenő szerzői művek átdolgozásához nem kell a tervező engedélye. A honlap egészének, mint gyűjteményes műnek az átszerkesztéséhez akkor szükséges engedély, ha az az oldal megjelenését jelentősen megváltoztatja. A honlap arculatának, színösszeállításának, grafikájának átalakításához minden esetben a tervező engedélyét kell kérni.

A tartalomszolgáltató és az arculattervező rendszerint olyan írásos felhasználási szerződést kötnek, amiben vállalkozási elemek is vannak. Ennek alapján a szolgáltató utóbb jogosult lesz a szerzőtől a felhasználáshoz szükséges változtatásokat kérni. Ha a szerző ezeket megtagadná, a tartalomszolgáltató a hozzájárulása nélkül is végrehajthatja a változtatásokat. Írásos szerződés hiányában a bíróság határozathozatalig hatályossá nyilvánítja a szóban vagy ráutaló magatartással létrejött szerződést.

 
Szerzői jogAndras Pintz